Szolgáltatásaink

Kapcsolat információ: info[at]eventandmore.hu
Portfoliónk áttekintéséhez kérjük, használja az alábbi menüt
Email írása Email írása Cím (ugrás a térképhez) Cím (ugrás a térképhez)
Rendezvényszervezés


Csapatunk az elmúlt években több mint 15 ügyfél számára közel 100 rendezvényt készített elő és menedzselt, és ennek sokszorosát tervezete meg részletesen pályázatok és projektek előkészítése során. Portfoliónk gyors áttekintéséhez kérjük, használja az oldalsó menüsávot.

Állami/ nonprofit szektor

2004 óta szervezünk eseményeket a civil és az állami szférának. Kiemelten fontosan kezeljük az államigazgatás, az üzleti élet és a civil szféra összefogásán alapuló PPP (public private partnership) modell mintájára szerveződő eseményeket. Hiszünk benne, hogy az igényes, sokszínű rendezvényeknek az ország minden területén és az önkormányzati szférában is létjogosultsága van, ezért büszkék vagyunk rá, hogy Nagykanizsa városától Pest Megye Önkormányzatáig az állami szektor több képviselője számára is dolgozhatunk.

Civil Tömegrendezvények

100-tól 10 000 főig terjednek tapasztalataink. Ezen rendezvények kapcsán vállaljuk a közterületi engedélyek teljes körű ügyintézését, a hivatalos szervekkel (ORFK, BRFK, ÁNTSZ, BKV, Fővárosi Önkormányzat, stb.) való folyamatos, hatékony és eredményes kapcsolattartást egészen a szükséges tömegközlekedési alternatívák kidolgozásának irányításáig. Kreatív rendezvény-megoldásainkat minden esetben a szabadtéri adottságokra szabjuk.

2004 óta anyavállalatunk, az LWp Kommunikáció (korábban: Lenhardt&Weichinger Communications) keretein belül, majd 2008-tól önállóan szervezzük az Egészség Hídja a Mellrák Ellen - Egészségnap és Séta rendezvényt. A mellrák elleni összefogásban részt vevő civil szervezetek részére a nonprofit rendezvény teljes körű szervezése, szponzorok bevonása, azok számára megjelenés (helyszíni, és előzetes megjelenés) biztosítása tartozik feladataink közé. A 2005-ben a rózsaszínre világított Lánchídon való Mellrák elleni séta rendezvényt 2006-tól Egészségnappá alakítottuk.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium számára 2006-ban anyavállalatunkkal közösen szerveztük a Szélessávú Internet Roadshowt, amely 5 állomást ölelt fel az ország teljes területén, valamint egy nagyszabású rendezvényt a Millenáris Parkban.

Ugrás az oldal tetejére

Városi vagy kerületi napok

Önkormányzati rendezvényeink szervezése során minden esetben igyekszünk az üzleti szféra által elvárt igényességet és hatékonyságot érvényesíteni, amellett, hogy a helyi közigazgatás kommunikációs céljait és a települések közösségének igényeit is figyelembe vesszük. Nagy hangsúlyt fektetünk a lokális alvállalkozókkal és fellépőkkel való közreműködésre, valamint arra, hogy az önkormányzatok számára kedvező pénzügyi konstrukciókat ajánlhassunk. Több esetben a megállapodásba a megbízóval közösen végzett szponzorszervezés és -kapcsolattartás is beletartozik. Az önkormányzatok kommunikációs osztályaival együttműködésben segítséget nyújtunk a kreatív tervezésben és a média-megjelenések menedzselésében.

2007 óta cégünk szervezte Nagykanizsán a Város Napját. A 2 napos fesztivált minden évben más-más tematikának megfelelően készítjük elő és valósítjuk meg. Az 53 000 lakosú városban majd 10 000 fős látogatottságot ért el rendezvényünk, amelynek kézműves vásár, filmklub, Csodák Palotája utazó programok, felvonulás, és egész nap koncertek, előadások képezték elemeit.

2008. május 4-én hagyományteremtő jelleggel rendeztük meg a III. kerület megbízásából Óbuda Napját, amelynek tematikája Századfordulós Majális volt. Az egész napos, 2 színpadon zajló esemény célja a kerület lakosainak minél szélesebb körű megszólítása volt, így a bábszínháztól az exkluzív Ákos-felolvasódélutánon keresztül a Quimby koncertig a lehető legszélesebb programválasztékot vonultattuk fel. Az igényes catering- és vásáros-kitelepülés menedzselése és felügyelete itt is feladataink közé tartozott.

Ugrás az oldal tetejére

Ünnephez kapcsolódó rendezvények

Egy helyi közösség életében a közös ünnepek, hagyományok megélése a legnagyobb közösségteremtő erő. Egyre több helyi önkormányzat érzi úgy, hogy érdemes energiát fektetni ezeknek az alkalmaknak a minőségi megélésébe, amelyek megvalósításában tanácsadóként, programszervezőként és teljes körű kivitelezőként is szívesen közreműködünk.

Pest Megye Önkormányzata számára 2 éve szervezünk ilyen típusú rendezvényeket. 2007-ben a Szociális Dolgozók Karácsonyát, 2008-ban Családi Napot és az Idősek Világnapja alkalmából szervezett ünnepséget terveztük és kiviteleztük. Második éve szervezzük professzionális borász-szakmai stáb bevonásával Pest Megye Borának versenyét.

2008 decemberében Óbuda Önkormányzata számára szerveztünk egy hónapos adventi rendezvénysorozatot. 4 héten át 12 napot töltöttünk meg helyi és országos hírű fellépőkkel, amelyet hetente egy nagykoncert tett még népszerűbbé. A rendezvénnyel kapcsolatban a catering-, és kézműves-kitelepülések menedzselése mellett megterveztük Óbuda Fő terének karácsonyi feldíszítését, a professzionális díszkivilágítástól az óriás karácsonyfán keresztül a betlehemi állatsimogatóig.

Ugrás az oldal tetejére

Tanulmányi versenyek, tanácskozások

Az üzleti szektor számos képviselője tartja egyre fontosabbnak, hogy oktatással foglalkozó alapítványok, tanulmányi versenyek, és tudományos tanácskozások támogatásán keresztül jó kapcsolatot építsen ki a civil szféra képviselőivel, és ezáltal a munkaerőpiaci képzést is támogassa. Ügynökségünk nem csupán a verseny-szféra, hanem a civilek oldaláról is számos tapasztalattal rendelkezik a közös projektek lebonyolításában.

A Cisco Hálózati Akadémia számára 2007 és 2008 során közreműködtünk akadémiai programjuk végzősei számára az oklevélátadás előkészítésében, a lokális akadémiákkal való kapcsolattartásban és a szükséges segédanyagok gyártásában.

A Hálózati Tudás Terjesztéséért Programiroda (HTTP) Alapítvány cégünket bízta meg arculattervezésük menedzsmentjével és arculati anyagaik elkészítésével. Rendszeres közreműködésünk a konferencia-segédanyagok gyártásától a nemzetközi meetingek szervezésén keresztül az Euroskills és Worldskills versenyek hazai fordulóinak egész napos szakmai konferenciával összekapcsolt szervezéséig számos területet felölel.

Ugrás az oldal tetejére

Üzleti szektor

Megbízóink között hangsúlyozottan vannak jelen az IT szektor képviselői, amely elsősorban anyacégünk hagyományaiból táplálkozik. Közel két éves önálló működésünk során ügyfél-portfoliónk számos más iparággal foglalkozó céggel bővült, ám továbbra is kiemelten fontosnak tartjuk az informatikához kötődő ügyfelekkel való kompetens és szakértő együttműködést. Ahhoz, hogy e kiemelkedően magas elvárásokat támasztó szektor képviselőinek igényeit folyamatosan kielégíthessük, napi feladatunknak tartjuk a szakmai ismeretek és a legújabb rendezvénytechnikai eszközökhöz kapcsolódó kompetenciák állandó megújítását, amely minden típusú rendezvény megvalósításához biztos alapul szolgál.

Ugrás az oldal tetejére

Céges szórakoztató rendezvények

Valljuk, hogy egy szórakoztató rendezvény, legyen akár 50 vagy 1000 fős esemény, sosem öncélú. Ügyfeleink igényeinek megfelelve minden esetben igyekszünk olyan kreatív koncepciókon alapuló eseményeket létrehozni, amelyek maximálisan megfelelnek az ügyfél- és partnerkapcsolatok építésének stratégiai céljainak – a cégarculat figyelembevételével. Büszkék vagyunk rá, hogy több ügyfelünk is fontosnak tartja, hogy szórakoztató rendezvényeiken a nemzeti és az európai kultúra, művészet értékeinek közvetítése is a megvalósítandó célok között szerepeljen.

Szórakoztató rendezvényeink tervezése és kivitelezése során nagy figyelmet fordítunk az egyedi kültéri és beltéri helyszínek kiválasztására, a tematikus kreatív tervek kidolgozására, valamint a speciális díszletek, extrém látvány-megoldások megfelelő használatára.

A Cisco Magyarország számára 4 éve működünk közre hagyományos nyáresti és télesti partijai szervezésében. 600 és 1100 fő közötti eseményeiket számos különleges helyszínen és kreatív koncepcióval valósítottuk meg, a Vidámparktól a Pálvölgyi Barlangig, a Symbol Budapesttől a Kopaszi Gátig. A rendezvények magyar és nemzetközi sztárfellépői minden esetben gondoskodnak a maradandó élményekről.

Büszkék vagyunk rá, hogy a SUN Microsystems-szel valamint a Budapesti Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekarral közösen létrehozott Újévi koncert koncepciója az elmúlt évek során immár hagyománnyá nőtte ki magát. Évről évre megújuló tartalommal és izgalmas vizuális élménnyel gazdagítva mutatjuk be 700 vendég számára az európai zenei kultúra egy-egy nagy gonddal kiválasztott elemét a Művészetek Palotájában. A koncepció része az igényes és alkalomhoz illően exkluzív catering-szolgáltatás és ajándékkiválasztás menedzselése is.

Ugrás az oldal tetejére

Konferenciák

Ügynökségünk egyik fő erőssége a konferencia-szervezés. Az elmúlt évek során a több napos, 1000 fő feletti látogatottságú konferenciák teljes körű szervezésében éppúgy egyedülálló kompetenciákra tettünk szert, mint az 50-100 fős konferencia-roadshowk országos tervezésében és lebonyolításában.

Precíz és tapasztalt stábunk az elegáns, hatékony interaktív regisztrációs rendszerek tervezésétől a megfelelő kreatív anyagok kivitelezéséig minden lehetséges területen adaptálható szakmai tapasztalattal rendelkezik. A speciális műszaki-informatikai kihívások (Digital Media Signage, RFID és vonalkódos azonosító rendszerek, extrém méretű kijelzők, virtuális hostess szolgáltatás, hologram-kijelzők, stb.) megválaszolására naprakész alvállalkozói stábunk áll ügyfeleink rendelkezésére.

A K&H Alapkezelő számára nagyszabású konferenciákon túl eddig több alkalommal valósítottunk meg egyenként 30 állomásos konferencia turnét. A rendezvénysorozatok előkészítése során nagy hangsúlyt fektettünk a helyi fiókintézményekkel közösen a megfelelő helyszínek kiválasztására, a rendezvényarculat és szolgáltatás-minőség egységességének megőrzésére, és a költséghatékonyságra.

2004 óta működik közre stábunk Magyarország legnagyobb hálózati informatikai konferenciájának és kiállításának, a Cisco Expónak a szervezési munkálataiban. A 2-3 napos esemény teljes körű kivitelezésébe a párhuzamosan akár 6 helyszínen zajló szekció-előadások összehangolása ugyanúgy beletartozik, mint az egyedi standok tervezése és kivitelezése, az integrált regisztrációs és helyszíni azonosító rendszer kidolgozásának koordinációja, vagy éppen a rendezvény nemzetközi előírásoknak megfelelő arculati anyagainak megtervezése és gyártása.

Ugrás az oldal tetejére

Kiállítás és rendezvény-kitelepülések

Az önálló esemény-menedzsment mellett a harmadik fél által szervezett rendezvényekre való kitelepülés is szolgáltatásaink közé tartozik. Legyen szó havidíjas, egész évre kiterjedő szolgáltatásról, vagy projektalapú tervezésről és kivitelezésről, mindkettőben több éves tapasztalattal rendelkezünk.

A Sony Ericsson 2007-ben és 2008-ban is cégünket bízta meg a Mobilshow kiállításon való részvételük koordinációjával, amely az egyedi stand tervezését, kivitelezésének felügyeletét, a hostessek betanítását és irányítását, a stand-catering megszervezését és minden más - a zavartalan működéshez szükséges feladat ellátását magában foglalta. A stand 2007-ben elnyerte a kiállítás legszebb standjának járó díjat.

Ügynökségünk megalakulása óta látja el a Cisco Magyarország rendezvény-megjelenéseinek teljes körű kiszolgálását. Az ügyfelünk számára fontos eseményeken minden esetben az elvárt megjelenési szintnek és a corporate előírásoknak megfelelve alakítjuk ki a megjelenés elemeit. A helyszíni kitelepülés elemei, a szükséges anyagok szállításától a hostess-szolgáltatásig így egy kézben maradhatnak.

Ugrás az oldal tetejére

Egyedi sajtóesemények

Társcégünkkel az LWp Kommunikációval együttműködve az integrált kommunikáció szemléletmódjának megfelelve részt vállalunk ügyfeleik esemény-marketinggel összefüggő aktivitásaiban, sajtóeseményeik, bemutatóik megvalósításában.

Az etyeki Korda Stúdió komplexumban valósítottuk meg az LWPk-val közösen a Peugeot Hungária számára azt a rendhagyó és formabontó autóbemutatót, amelyen a Peugeot 308SW modellt az újságírók a nagyközönség számára nem publikus helyszínen egy improvizációs színházi előadás keretei között ismerhették meg.

A Sony Ericsson számára a MüPa kék termében szerveztünk telefonbemutatót, amelyen a gyártó négy készülékkategóriáját egy-egy ismert személyiség mutatta be. Az egyedi díszletek és installációk között megtartott bemutatót fénydramaturgiai elemekkel is gazdagítottuk. Az eseményt elegáns állófogadás zárta az üvegteremben.

Ugrás az oldal tetejére

Csapatépítés

A céges rendezvények egy speciális és nagy kreativitást igénylő típusa a csapatépítés. Stábunk – speciálisan szakosodott alvállalkozó partnereink segítségével – minden megbízásnál az ügyfél elvárásainak megfelelő, új, izgalmas programokat és helyszíneket javasol, figyelembe véve a meetingek és a kikapcsolódás ideális egyensúlyának megtartását.

A Cisco Magyarország számára számos alkalommal szerveztünk csapatépítő meetingeket, amelyeken a hagyományos csapatépítő elemeken túllépve, a természet-közelség élményének intenzív megélésére, a csapattá formáló kihívások izgalmas keretbe foglalására törekszünk.

A szakmai és a szórakoztató elemek arányát minden megbízásnál más és más. Az Oracle Magyarország számára a hagyományos konferencia és a kényeztető közösségépítés összekapcsolása volt a cél a nemrég megnyílt Aquaworld Budapest vízi kalandparkban.

Ugrás az oldal tetejére

Egyéb szolgáltatások

Műsor- és fellépőközvetítés

Egy rendezvény sikerének gyakran a legfontosabb pontja a megfelelő műsor kiválasztása. Ügynökségünk igény esetén vállalja az alkalomnak és a közönségnek megfelelő fellépők kiválasztását, a dramaturgiai felépítés kialakítását, és az ezzel járó adminisztrációs feladatok ellátását.

Ugrás az oldal tetejére

Hostess szolgáltatás

Ügynökségünk vállalja rendezvényekre, promóciókra hostessek, diákmunkások biztosítását. Kiterjedt kapcsolati rendszerünk segítségünkre van, hogy minden feladathoz és igényhez a megfelelő csapatot hozzuk létre. A hagyományos diákmunka-szövetkezetekkel és közvetítőkkel ellentétben csak kipróbált, alvállalkozóink által garantált személyzettel dolgozunk, legyen szó exkluzív party-ról, vagy raktár-rendezésről.

Ugrás az oldal tetejére

Rendezvénytechnika

Rendezvénytechnikával számtalan cég foglalkozik, a minőség azonban igen változó. Sok éves tapasztalatunk és a hazai piac átfogó ismerete minden megbízásnál segítségünkre van, hogy a legmegfelelőbb hang- és fénytechnikát javasolhassuk ügyfeleinknek. Technikai tanácsadónk naprakész információkkal segít kiválasztani minden eseményre a legmodernebb kivetítőket, kijelzőket, és egyéb műszaki megoldások közül az Önnek megfelelőt.

Ugrás az oldal tetejére

Marketingeszközök

Az eseménymarketinghez kapcsolódóan számos kommunikációs anyag gyártása felmerülhet, a hagyományos rendezvényeszközöktől (pop-up fal, rollup, molino, egyéb display), a meghívókon, programfüzeteken keresztül a közterületi médiafelületekig (citylight, óriásplakát, mahir-plakát, stb.). Ügynökségünk négy grafikai stúdióval dolgozik párhuzamosan, de igény esetén az adott ügyfél számára már bevált grafikussal is együttműködünk.

Ugrás az oldal tetejére

Eszközbérlés

A hazai eszközbérlési piac hagyományos képviselőin túl speciális bútorok, eszközök bérbe adásával foglalkozó cégekkel is kapcsolatban állunk. Legyen szó borversenyről, vagy design-kávézó berendezéséről, minden feladatra a megfelelő partnerrel rendelkezünk.

Ugrás az oldal tetejére